Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 Pero Pelea Cordobes

 

 

Kép

 

A "Ringek királya"-ez a félelmet nem ismerő harcos volt a szilárd genetikai, alapja a Martinez család által kitenyésztett "DOGO ARGENTINO "- nak.

 

A cordobai harci kutya ősei Ázsiából származnak, történelmük visszanyúlik egészen az ókorig.

 

Ezek az ősök , a "hatalmas termetű, nagyfejű és erős pofájú molosszusok", a föníciai kereskedők révén jutottak el a görög gyarmatokra majd onnan Angliába.

 

Az első masztínók ősei ezek, nevüket Molosszosz szigetéről kapták. A görög és asszír seregek hadjárataikon, félelmetes fegyverként használták őket. A csapatok előtt jártak részben azért, hogy őket érje az első nyilzápor, másrészt, hogy felderítsék az ellenséges hadállást. Az ebeket gyakran késekkel kivert koloncokkal, nyakörvekkel látták el, s amikor a kutyákat az ellenséges lovasság közé vetették, iszonyú vérengzést végeztek.

 

Anglai, római megszállása alatt a britek"hatalmas ilyesztő harci kutyákkal" mentek a csatába. Egyes feljegyzésekben "szamárnagyságúaknak és oroszlánvadságúaknak"írták le, megemlítvén, hogy egy-egy ilyen kutyát több katonának kellett felvezetnie és kordában tartania. A rómaiakat lenyűgözte a kutyák bátorsága, és hatalmas tenyészeteket hoztak létre. Hódításaik során, a légiók ahol csak megvetették a lábukat, ott kutyáik új fajtáknak lettek szülőattyaik, ahogy keveredtek a helyi fajtákkal.

 

A középkorban, a modernebb hadvezetés során, a harcikutyák szerepe megszünt. Arénákban harcoltak medvék, tigrisek, oroszlánok, majmok és gladiátorok ellen. Kolumbusz 1493-ban, második útjának 17 hajóból álló flotta élén vágott neki Amerikának. Zsoldosokkal, papokkal, fegyverekkel és a jól bevált molosszus kutyákkal. Egyházak és nemzetek harcoltak egymással a hatalom és az aranyért. A hódítók nagy hasznát vettek kutyáiknak a harcokban. A korabeli krónikák olyan kutyákról írnak, melyeket arra tanitottak, hogy feltépjék az indiánok hasát. Szegény bennszülöttek féltek is a fenevadaktól, hisz sosem láttak meg ilyen "szörnyeket". 1573-ban, Jeronimo Luis Cabréra megalapította Cordoba városát és embereivel letelepedett. Tolvajok és kalandoroktól hemzsegett akkoriban a nyugat, az igazságszolgáltatás szinte nem is létezett. Mindenki magára volt utalva, ha elhagyták otthonukat, családjukat féltek magukra hagyni. Nem bízhattak senkiben, csak hűséges kutyáikban. Megvesztegethetetlen testőrei voltak gazdáiknak, biztos pont, egy olyan időszakban, mikor testvér testvért ölt az aranyért. Évek múltán, lassan elcsitultak a kedélyek, mindenki megtalálta a maga helyét. Az emberek megengedhettek maguknak egy kis szórakozást. Régi hazai, spanyol szokás szerint, bika-és kutyaviadalokat szerveztek. Hatalmas pénzek cseréltek gazdát, minden este folyt a küzdelem. A városok apraja-nagyja, gazdagok és szegények drukkoltak és fogadtak a kutyákra. Egyes bajnok kutyák csillagászati összegekért cseréltek gazdát. Pároztatásuk nem küllemük de munkájuk alapján történt. Bajnokokat fedeztettek bajnokokkal.

 

Ezek nagytestű izmos kutyák erősek, de aránylag lassúak voltak. Angliában akkoriban buldogokat kereszteztek terrierekkel, hogy kombinálni lehessen a legtöbb bátorságot a legkevesebb fizikai energiával. A testtömeg kisebb lett, így fokozták a robbanékonyságot. "Az állat azonban, sem igazi terrier, sem igazi buldog nem volt, hanem egy megalkuvást nem ismerő keverék".

 

Ilyen Bull-terrier típusú kutyákat hozattak Angliából és keresztezték a helyi kutyákkal.

 

Így alakult ki a PERO PELEA CORDOBES.

 

Az ilyen keresztezésekből született egyedek hamar népszerűvé váltak, hisz kisebb méreteik ellenére szinte mindig legyőzték a hatalmas helyi bajnokokat. A cordobaiak hősként tisztelték őket bátorságuk miatt.

 

"Az egyik ilyen kutya bármivel szembeszáll, medvével, oroszlánnal és addig nem engedi, míg övé nem lesz a győzelem, vagy el nem pusztul!"

 

"Ezek a kutyák csak 30 kilót nyomtak és minden küzdelemből, győztesen kerültek ki!"

 

"Elszántan harcol, ritkán ugat, szinte nem is morog, csendben és szemből támad!"

 

Ebben az időszakban a "fajta" megjelölése inkább a kutya hasznosságára utalt és nem a származására.

 

Tehát Pero de Pelea Cordobes volt az a kutya, amely helyt állt a ringben. Fajtatisztának pedig, az számított, amelynek az ősei is mind kiváló harcosok voltak. De azonban külsőre nem kellett nagyon hasonlítaniuk egymásra. Nem volt a fajtának standardja. Általában sötétebb színű szőrzettel rendelkeztek, de mivel a keresztezéskor felhasznált terrierek legtöbbje fehér volt, egyre több fehér jel jelent meg a viador kutyákon, sőt akadtak teljesen fehérek is. A cordobai harcosról legendák születtek, egy olyan korban, amikor a kutyaviadalok a reneszánszukat éltek. Az emberi brutalitás és feketelelkűség egy tökéletes katonát hozott létre. Egy olyan teremtményt, amelynek a harc az élete, akció közben nem ismer fájdalmat. Sorozatosan történtek meg olyan esetek, hogy a "tenyésztők" veterán szukáikkal, kis bemutatót tartottak. Ráengedték a bikára, s mikor fogást talált, elkezdték csonkolni, hogy ezzel bizonyítsák szívósságukat. Volt mikor mind a négy lábfejét levágták, és a kutya addig tartotta, míg el nem pusztult. Persze a helyszínen voltak az eladásra szánt kiskutyák, amelyek hatalmas összegekért el is keltek az őrjöngő tömegben.

 

A pero pelea cordobesnek tehát nem volt fehéren-feketén lefektetett standardja. Sőt, egyes egyedek még csak nem is hasonlitottak egymásra.

 

Az argentin dog tenyésztők körében el van terjedve egy bizonyos fajta eredet elmélet. Mely rámutat pontosan milyen kutyákat használtak fel a fajta megalkotásakor a Martinez testvérek.

 

Az elmélet alapjának Marinezék feljegyzéseit tartják, melyek egyébként elég hiányosak. A legenda úgy tartja, hogy 10 fajtát használtak fel.

 

Bordói, német dog, ír farkas, boxer, bullterrier,pireneusi,spanyol masztif, bulldog , pointer és cordobai harci kutya.

 

Persze most, olvasáskor ezek a fajták automatikusan olyan képben jelennek meg előttünk ahogy ma ismerjük őket. Pedig Antónió és Augustin idelyében koránt sem igy festettek. Sőt ne is úgy képzeljük el ezeket a kutyákat mint ahogy itt a képekben látni.

 

Akkoriban külső jegyeikben nem kifejezetten voltak homogénnek mondhatóak az egyedek fajtán belül. Sokszor néhány cordobai harcos jobban hasonlított egy korabeli presa canárióra vagy például egy cubai harcikutyára mint a szomszéd faluban tengődő fajtársára.

 

A Pero Pelea Cordobes kialakulásakor ,mikor a ringekbren harcoló molosszoid kutyákat alacsonyabb testű , pörgős terrier típusú kutyákkal keresztezték a kutyatenyésztés nagy divattá vált.

 

Mikor a bulldogokat keresztezték a terrierekkel még sok-sok évig igen furcsa megjelenésű, sokszor kifelyezetten csúnya kutyák születtek. Bár az arénákban beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, feldobták a hangulatot. Elődeik küzdelme sokszor kissé ,,unalmasra,, sikeredett. Mikor az egyik 50kg-os test fogást talált a másikon, hosszú percekig nem történt semmi. Ellenben két 30kg-os, pörgős bull and terrier eladhatóbbá tette a showt.